Budakörnyéki Ingatlanközvetítő

Megjegyzés:A fejlettebb funkciók támogatásáshoz a java szkript támogatást be kell kapcsolnia.

Ingatlanok arrow Biztosítás
Biztosítás Nyomtatás E-mail
Írta: Szilágyi Katalin   

Miért előnyös ez a lakásbiztosítás?
Ingyenes lakás assistance-szolgáltatást biztosít, nem csupán az első évben, hanem a további években is.
Betöréses lopásra, illetve tűz- és elemi károkra biztosítottak a vendégek magával hozott ingóságai, valamint a biztosított magával vitt ingóságai (Magyarország területén belül, más, nem saját lakásba) is, továbbá a társasházi lakások esetén a közös helyiségben tartott általános ingóságok maximum 100 eFt-ig.


Üvegtörés esetén biztosított az épületszerkezetileg beépített üvegezés is ( üvegvegtető, üvegezett előtető, télikert, bútor- és képüvegezés, akváriumok, terráriumok üvegezése, tükör, velencei tükör). Biztosítottak emellett azok az üvegek is, amelyek egyébként különleges üvegeknek számítanak, így pl. copolit üvegek, katedrál üvegek, üvegtéglák,
biztonsági
üvegek, mintázott homokfúvott üvegek,
biztonsági
vagy fényvédő fóliával védett üvegek, stb.).
Az alapbiztosításban biztosított az üvegkerámia főzőlap töréskára is, ezért külön díjat szintén nem kell fizetni.
Balesetbiztosításnál magasabb szolgáltatási limitek vannak (baleseti halál esetén 150 eFt, baleseti rokkantság esetén 300 eFt, illetve annak arányos része, baleseti csonttörésre 5 eFt).
Az ebtartói felelősségbiztosítás az alapbiztosításban biztosított, különdíj felszámítása nélkül.
A 150 eFt-ot meghaladó valódi szőrme, híradástechnikai, szórakoztató elektronikai, optikai készülékek, illetve hangszerek betöréses lopás kárai az összingóságra vonatkozó limit alapján térülnek meg és nem a kiemelt érték szerinti limit alapján.
Nincs alulbiztosítás-vizsgálat (amennyiben az épület besorolása a m2 kategóriában helyes).
Egyoldalas, egyszerűen és gyorsan kitölthető ajánlat.
 A biztosítás tartama és a biztosítási időszak
A biztosítási szerződés a felek megállapodása szerint határozatlan vagy határozott időtartamra jön létre. A határozott tartam egy évnél rövidebb is lehet.
A biztosítási évforduló minden naptári év első napja (január 1-je).
A határozatlan és az egy évnél hosszabb határozott időtartamra létrejött szerződések esetén a biztosítási időszak egy év, amely megegyezik a naptári évvel. Ha a biztosítási szerződés nem január 1-jei kezdettel jön létre, akkor az első biztosítási időszak töredék év, amely a szerződés létrejöttének időpontjától a tárgyév utolsó napjának a végéig tart.

 A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete

A biztosító kockázatviselése - ettől eltérő megállapodás hiányában - az azt követő napon 0 órakor veszi kezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (részletfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájáravagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjének, illetve a biztosító felhatalmazása alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésében állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megállapodást követő nap.
A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérően is megállapodhatnak.
Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a befizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.

 Mire terjed ki az alapbiztosítás?

Biztosítási események a vagyonbiztosításban:

Tűz
Villámcsapás
Villámcsapás indukciós hatása
Robbanás, robbantás
Vihar
Jégverés
Árvíz
Hónyomás
Földcsuszamlás
Kő- és földomlás
Idegen tárgyak rádőlése
Ismeretlen építmény, üreg beomlása
Idegen jármű ütközése
Csőtörés
Felhőszakadás
Földrengés
Beázás
Üvegtörés
Zárcsere
Épületrongálás
Betöréses lopás
Rablás és kifosztás
Lopás
 Kiegészítő biztosítások

Tetőbeázás- és panelhézag-biztosítás
Rongálásbiztosítás
Üvegbiztosítás bővítése
Többletszolgáltatás-biztosítás
Különleges üvegezés biztosítása
Felelősségbiztosítás
Családi baleset-biztosítás
Családi életbiztosítás
Családi egészségbiztosítás
 Mi a tennivaló káreseménykor?

A biztosítási eseményt a tudomásra jutásától számított két (halál és baleseti kár bekövetkezte esetén 8) munkanapon belül írásban (faxon, levélben, e-mailben, interneten) vagy telefonon be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
Ha a szerződő (biztosított) e kötelezettségét nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be.
A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez a biztosító rendelkezésére kell bocsátani mindazokat az iratokat, bizonylatokat, amelyek a biztosítási esemény, a szolgáltatásra való jogosultság és a szolgáltatás összegének megállapításához szükségesek. Az egyes biztosítási események alapján nyújtott szolgáltatáshoz szükséges iratok, bizonylatok megnevezését a vagyonbiztosítás és a kiegészítő biztosítások feltételei tartalmazzák, így különösen:

a tulajdoni lapot, a bérleti szerződést,
a károsodott vagyontárgyak azonosítására alkalmas tételes listát,
a beszerzési (helyreállítási) számlát, az adásvételi szerződést,
a tűz- és robbanáskár esetén az önkormányzat hatósági bizonyítványát vagy az önkormányzati tűzoltóság igazolását,
a hatósági igazolást vagy határozatot, ha volt hatósági eljárás,
betöréses lopás, rablás esetén a rendőrségi feljelentést és a nyomozást felfüggesztő határozatot, vádemelés esetén pedig a vádiratot,
baleseti halál esetén a halotti anyakönyvi kivonatot és a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt,
baleseti egészségkárosodás esetén az azt igazoló orvosi dokumentumokat:
- a kórházi zárójelentést,
- a táppénzes (keresőképtelenségi) igazolás másolatát,
- a haláleseti baleset-biztosítás kedvezményezettjének személyét hitelt érdemlően igazoló okiratot (öröklési bizonyítványt, hagyatékátadó végzést),
- a sérült hozzájárulását olyan adatok tekintetében, amelyek átadásához vagy ahhoz, hogy azokat a biztosító kezelhesse a sérült hozzájárulása szükséges (adatvédelem),
személysérüléses felelősségi károk esetében, továbbá
- a sérült személy(ek) nevét, személyi adatait, a sérülés leírását és mértékét, a sérült(ek) kárigényét,
- a biztosítottat képviselő személy nevét, címét, telefonszámát, a képviseleti jogot igazoló meghatalmazás egy eredeti példányát,
- a biztosított és a károsult közötti jogviszony fennállását és az annak tartalmát igazoló okiratokat (pl. szerződést).
A biztosító szolgáltatása az igénybejelentést követő 15 napon belül esedékes.
Ha a biztosító szolgáltatására jogosult személy igazoló okiratot tartozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett.
Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról a szolgáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerződésben vállalt kötelezettségének már eleget tett.

 A biztosító szolgáltatása

A biztosító a kárbejelentés beérkezésétől számított 5 munkanapon belül köteles megkezdeni a kárrendezést.
A szerződő (biztosított) a kárrendezés megkezdéséig, de legfeljebb a kár bejelentésétől számított 5. napig a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a megengedettnél nagyobb mérvű változtatás következtében a biztosító számára - fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából - lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
Ha a biztosító a bejelentés kézhezvételétől számított 5. munkanapon sem kezdte meg a kárrendezést, a biztosított intézkedhet a károsodott vagyontárgy helyreállításáról. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket azonban további 30 napig köteles változatlan állapotban megőrizni, hacsak a felek erre a kárfelvételi jegyzőkönyvben hosszabb időt nem állapítottak meg.
A károk felmérése, megállapítása a biztosító szükség szerinti helyszíni vizsgálata során a biztosítottal közösen készített tételes felsorolású jegyzőkönyvben foglaltak alapján történik.
A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összegszerűségének bizonyítása a biztosítottat terheli.
Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amennyire az a biztosítási esemény következménye.

A biztosító a károsodott vagyontárgy káridőponti új értékét téríti meg, figyelembe véve a feltételekben foglalt eltéréseket. A káridőponti új érték megállapításának alapja a károsodottal azonos minőségű vagyontárgy káridőponti felépítésének, beszerzésének általános forgalmi adóval csökkentett átlagos költsége (a feltételekben foglalt eltérésekkel).

A vállalkozás eszközei vagyonrész f) vagyoncsoportja tekintetében a biztosító az áruk, készletek beszerzési költségét, a saját termékek esetében pedig az előállítási költséget téríti meg.

A javítással helyreállítható károk esetén a biztosító a javításnak (helyreállításnak) az általános forgalmi adóval csökkentett költségeit téríti meg. Ha azonban a javítás várható költsége a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének (helyreállításának) költségét meghaladná, a biztosító a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének (helyreállításának) költségét téríti meg.

A biztosító csak abban az esetben téríti meg az általános forgalmi adóval növelt helyreállítási költséget, ha a biztosított bizonyítja, hogy az áfa a károsodott vagyontárgy helyreállítása vagy újraépítése során felmerült, és a biztosító kérésére tett nyilatkozata szerint áfa-visszaigénylésre a pótlás, javítás kapcsán nem jogosult (vállalkozás esetén ennek igazolása is szükséges).
Ha a helyiség

mennyezetének vagy egyik oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása legalább 40%-ban károsodik,
mennyezetének és legalább egyik oldalfalának, vagy két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik,
a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költségeit téríti meg.
A biztosító káridőponti avult értéken téríti meg

a kár időpontjában 75%-nál nagyobb mértékben avult (elhasználódott)
festésben, tapétázásban vagy mázolásban keletkezett károkat, ha a helyreállítás a helyiség egész felületére kiterjed,
melléképületek, valamint egyéb építmények,
a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok,
az idegen tulajdonú ingóságok,
a biztosítási ajánlaton, kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt ingóságok (20.21. pont)
kárait.

A vagyontárgy 85%-osnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha - az eredetivel megegyező alkatrész, elem kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt - javítással nem állítható helyre.

A káridőponti avult értéket a biztosító úgy számítja ki, hogy az újraépítés, helyreállítás, illetve újrabeszerzés általános forgalmi adóval csökkentett (vagy a 20.8. pont szerinti áfával növelt) költségéből levonja az eredeti építés, illetve beszerzés és a kár időpontja között eltelt időszakra eső amortizációt.

Ha az eredetivel egyező alkatrész vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő alkatrészt vagy elemet kell felhasználni, a biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esztétikai értékcsökkenését.

Ha technológiai váltás miatt az eredeti állapot a károsodottal azonos műszaki paraméterekkel, egyenértékű módon már nem állítható helyre, akkor a biztosító a korszerűbb technológiából eredő értéknövekedést a kártérítési összegből levonja.

A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a felhasználható maradványok értékét.

A biztosítási összeg a kifizetett kártérítési összeggel nem csökken.

A biztosító a betöréseslopás-károkat a kötvényen feltüntetett biztosítási összegig téríti meg, az alábbi korlátozásokkal:

A biztosító által nyújtott kártérítés legfeljebb

a káridőponti védelmi szinttől függő teljes kártérítési, ezen belül
a vagyoncsoportonként meghatározott kártérítési részlimitösszegekig terjed, ha
a biztosított vagyontárgyakat a feltételekben meghatározott tárolási előírásoknak megfelelő módon helyezték el, és
a szolgáltatás nem esik a feltételek egyéb pontjaiban foglalt más korlátozás alá.
A káridőponti védelmi szintet meghatározó mechanikai védelmi és elektronikai jelzőrendszerek követelményeit és az értékőrző vagyontárgyak tárolási szabályait a szerződési feltételek részét képező Függelék tartalmazza.

Az időszakos tartózkodás céljára szolgáló, épületben (pl. nyaralóban, hétvégi házban vagy egyéb objektumban) keletkezett, betöréses lopásból eredő kár esetén a biztosító a teljes és részlimitösszegek 50%-áig nyújt szolgáltatást a fentiek szerint.

A biztosító a káridőponti épületbiztosítási összeg 5%-a erejéig - a biztosítási összegen felül - megtéríti a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsolatos és indokolt

oltás, mentés,
bontás és ideiglenes tetőépítés,
rom- és törmelékeltakarítás és -elszállítás,
tervezés és hatósági engedélyezés,
helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint
kárenyhítés
költségeit.

Alulbiztosítás esetén a biztosító e költségeket arányosan téríti meg.

A biztosító biztosítási eseményenként 100 000 forintig viseli a kockázatot a biztosítottnak a kockázatviselés helyén kívül, de a Magyar Köztársaság területén magán viselt, biztosítási fedezettel bíró ruházatára és értéktárgyaira.

A biztosító biztosítási eseményenként 100 000 forintig téríti meg a biztosított ingóságokban a vagyonbiztosítás biztosítási eseményeiből eredő károkat - kivéve az üvegtörés, zárcsere, épületrongálás, betöréses lopás, rablás és kifosztás, valamint lopás biztosítási eseményeket -, ha az ingóságokat a kötvényen kockázatviselési helyként megjelölt telken (vagy épületben) lévő, de nem biztosított (a biztosítási kötvényen fel nem tüntetett) helyiségekben tárolták, ha azok egyébként nem esnek a feltételek egyéb pontjaiban foglalt más korlátozás alá.

A biztosító nem téríti meg az értékőrző vagyonrészhez tartozó bérelt, kölcsönvett, felelős őrzésre átvett ingóságokban keletkezett károkat.

Ha a területileg illetékes önkormányzat valamely biztosítási esemény miatt a biztosított lakást, illetve lakóépületet lakhatatlanná nyilvánítja, a kiköltözéstől a lakhatóvá válásig, de legfeljebb 120 napig, a biztosító megtéríti a biztosítási összegen felül az ideiglenes lakás indokolt és igazolt bérleti díját is 100 000 Ft-ig.

Tetőbeázás- és panelhézag-biztosítás alapján valamely helyiség ismételt beázása esetén a biztosító abban az esetben téríti meg a keletkezett vízkárt, ha az előzménykárt okozó hibát szakember javította ki, és az újabb meghibásodás a javítás igazolt időpontjátkövető egy éven túl történt.

Különleges üvegezés biztosítása alapján a biztosító a károkat naptári évenként a szerződő által választott és a kötvényen meghatározott biztosítási összegig téríti meg

Rongálásbiztosítás és többletszolgáltatás-biztosítás esetén a biztosító a károkat

naptári évenként a szerződő által választott és a kötvényen meghatározott biztosítási összegig (éves kártérítési limit),
káreseményenként a biztosítási összeg 50%-áig (kárlimit)
téríti meg.

A biztosító bankkártyaletiltás biztosítási esemény bekövetkeztekor naptári évenként egyszer, legfeljebb 10 000 Ft értékhatárig téríti meg a kártya letiltásának a díját.

 A biztosító szolgáltatása felelősségbiztosítás esetén

A biztosító az általános felelősségbiztosítás és az épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján naptári évenként külön-külön, a szerződő által választott és a kötvényen meghatározott biztosítási összegig (éves limit) téríti meg a biztosított által okozottés a feltételek szerint biztosítási eseménynek minősülő károkat, valamint a károk érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségeket.

Ha azonban az általános felelősségbiztosításra vagy az épülettulajdonosi felelősségbiztosításra vonatkozó éves biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg kisebb, mint az okozott kár, akkor a biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt.

A biztosítási összeget meghaladó kárért a biztosított köteles helytállni.

Több, azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény egy biztosítási eseménynek minősül (sorozatkár).

Ha több károsult együttes kára meghaladja a kártérítési limitösszeget, akkor a biztosító az okozott kár arányában téríti meg a kárt a károsultak között.

A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összegszerűségének bizonyítása a károsultat terheli.

Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amennyire az a biztosítási esemény következménye.

Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind a károsult kezdeményezheti a járadék egyösszegű megváltását (tőkésítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind pedig a károsult elfogadja.

A biztosító az egyösszegű megváltás összegét az 1990. évi halandósági tábla alapján, férfiak esetén 6 éves, nők esetén 5 éves koreltolással, 3,5%-os technikai kamatláb figyelembevételével állapítja meg a szerződésben rögzített biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg erejéig.

A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti ki, a károsult azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult követelését ő egyenlítette ki.

A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette, a biztosított bírósági elmarasztalása pedig csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről gondoskodott,vagy ezekről lemondott. A biztosító jogosult ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, s a képviselettel felmerülő költségek is a biztosítót terhelik.

 Családi baleset-biztosítás szolgáltatása

Biztosítási esemény
 A biztosító szolgáltatása
 
a) baleseti halál esetén:
 a biztosítási összeg 100%-a.
 
Maradandó
 b) baleset miatt bekövetkező maradandó teljes (100%-os) egészségkárosodás esetén:
 a biztosítási összeg 100%-a. A biztosító a biztosítási összegen felül - függetlenül a választott egységek számától - megtéríti továbbá a biztosított baleset során keletkezett ruhakárát 50 000 forintig.
 
c) baleset miatti maradandó, 10%-os vagy azt meghaladó részleges egészségkárosodás esetén:
 a biztosítási összegnek a baleseti egészségkárosodás mértéke szerinti arányos részét. A biztosító a biztosítási összegen felül - függetlenül a választott egységek számától - a biztosított baleset során keletkezett ruhakárát 50 000 forintig térítimeg
 
Múlékony
 d) balesetből eredő nyolcnapos vagy azt meghaladó kórházi fekvőbeteg-kezelés esetén:
 a) a biztosítási összeg 3%-a.
 
e) baleseti eredetű csonttörés, csontrepedés vagy olyan sérülés, amely 10%-on aluli maradandó egészségkárosodást okoz, illetve legalább 28 nap munka- vagy keresőképtelenséggel jár:
 b) a biztosítási összeg 3%-a. E térítés a biztosítottat egy balesetből eredően egyszer illeti meg.
 

 Családi életbiztosítás szolgáltatása


A biztosító a szerződésben meghatározott biztosítási díj megfizetése ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási eseménynek a biztosítás hatálya (a kockázatviselés ideje) alatti bekövetkezte esetén biztosítottanként az alábbi egyösszegű szolgáltatástnyújtja a szolgáltatásra jogosultnak.

A biztosítási eseménynek minősülő, bármely okból bekövetkező halál esetén az aktuális biztosítási összeget (200 000 Ft egységnyi összegnek a szerződésben rögzített egységszámmal szorzott és a biztosítási tartam során alkalmazott fogyasztói árindexszel növelt, a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes értékét) vagy annak egy részét a következők szerint:

A biztosító szolgáltatásának összege a biztosítottak életkorától függ. Ha a biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztének időpontjában

65 évesnél fiatalabb, akkor a biztosító az aktuális biztosítási összeg 100%-át fizeti ki,
65 éves vagy annál idősebb, de 70 évesnél fiatalabb, akkor a biztosító az aktuális biztosítási összeg 50%-át fizeti ki,
70 éves vagy annál idősebb, de 85 évesnél fiatalabb, akkor a biztosító az aktuális biztosítási összeg 20%-át fizeti ki.
A biztosított családi életbiztosítása tekintetében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége valamennyi szerződésre összesen legfeljebb 5 egységnyi biztosítási szolgáltatásra áll fenn.

 Családi egészségbiztosítás szolgáltatása

A biztosító a szerződésben meghatározott biztosítási díj megfizetése ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási eseménynek a biztosítás hatálya (a kockázatviselés ideje) alatti bekövetkezte esetén biztosítottanként az alábbi egyösszegű szolgáltatást nyújtja a szolgáltatásra jogosultnak.

A biztosítási eseménynek minősülő, bármely okból bekövetkező műtét esetén az aktuális biztosítási összeget (40 000 Ft egységnyi összegnek a szerződésben rögzített egységszámmal szorzott, a biztosítási tartam során alkalmazott fogyasztói árindexszel növelt, a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes értékét) vagy annak egy részét a következők szerint:

nagyműtét esetén az aktuális biztosítási összeget,
közepes műtét esetén a nagyműtétre járó szolgáltatás 50%-át,
kisműtét esetén a nagyműtétre járó szolgáltatás 20%-át.
A biztosítottnak a jelen szerződési feltételek szerint létrejött több műtéti térítésre szóló biztosítása tekintetében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége valamennyi szerződésre összesen legfeljebb 5 egységnyi biztosítási szolgáltatásra áll fenn.

A biztosító szolgáltatása biztosítási évenként és biztosítottanként legfeljebb a biztosítási összeg háromszorosa, két egymást követő biztosítási évben pedig a biztosítási összeg ötszöröse lehet.

Ha ugyanazon baleset vagy betegség miatt több műtéti beavatkozás is szükségessé válik, ez a biztosító szolgáltatása szempontjából egy biztosítási eseménynek minősül. Ilyen esetben a biztosító a műtéti beavatkozások közül a legmagasabb besorolású alapján teljesít szolgáltatást. Ha a szolgáltatást követően a biztosítotton olyan újabb műtétet kell elvégezni ugyanazon balesetből vagy betegségből eredően, amely a műtéti lista alapján magasabb besorolású, a biztosító a korábbi és az újabb műtétre megállapított szolgáltatások különbözetét fizeti ki.

 Önrészesedés

A szerződésben meghatározott biztosítási események alapján nyújtott szolgáltatásból a biztosító önrészesedést nem von le.

 A szerződés módosítása

A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.

A szerződő új ajánlati nyomtatvány kitöltésével kezdeményezheti a szerződés módosítását. Ha a biztosító a módosító javaslatot elfogadja, a szerződés módosul. Ha a biztosító a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban. A szerződés módosítással nem érintett része változatlanul marad.

 A szerződés megszűnése és a felmondás feltételei

A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés megszűnéséig áll fenn, kivéve az érdekmúlás esetét.

A biztosítási szerződés az alábbi okok miatt szűnhet meg:


Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik.

Díjnemfizetés miatt szűnik meg a biztosítási szerződés

az első biztosítási díj, illetve a halasztott díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 30. nap elteltével,
az egyszeri biztosítási díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap
elteltével, ha addig a hátralékos díjat nem pótolták, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.

A határozatlan tartamú biztosítási szerződést a felek - 30 nap felmondási idővel - a biztosítási időszak végére írásban felmondhatják.

Ha a szerződés a biztosítási esemény bekövetkezésével összefüggő érdekmúlás miatt szűnt meg, a biztosítót megilleti annak a biztosítási időszaknak a teljes díja, amelyben kockázatviselése véget ért.

A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosítót annak a hónapnak az utolsó napjáig járó időarányos díj illeti meg, amelyben véget ért a kockázatviselése.

A határozott tartamra kötött biztosítási szerződés a tartam lejártakor, a kötvényben megjelölt időpontban megszűnik.

A kiegészítő családi életbiztosítást önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a szerződés létrejöttéről és a felmondási jogról szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül írásbeli nyilatkozattal - indoklás nélkül - felmondhatja a családi életbiztosítást. A felmondó nyilatkozat kézhezvételét követően a biztosító köteles 15 napon belül a szerződő által a biztosítással kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról. Ha a szerződő a biztosítási szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül felmondja a családi életbiztosítást, akkor társaságunk az addig befizetett díjat visszautalja.

A kiegészítő családi életbiztosításnak nincsennek maradékjogai, azaz a szerződésnek nincs visszavásárlási értéke, és díjnemfizetés miatti díjmentesítésre sincs lehetőség.

 Értékkövetés módja és mértéke


A biztosító a biztosítási összeget és a biztosítási díjat - a kárgyakoriságtól függetlenül - rendszeresen az árszínvonal változásához igazítja (indexálja).

Az indexált biztosítási összeg és díj az előző biztosítási összegnek és díjnak, valamint a KSH által az indexálás alkalmazását megelőzően közzétett, az előző év azonos hónapjára vonatkoztatott júniusi fogyasztói árindexnek a szorzata.

A biztosítási összeg és a biztosítási díj indexálására első alkalommal - a biztosítási időszaktól függetlenül - a szerződés létrejöttét követő 120 nap eltelte utáni január elsején kerül sor, majd évente, a naptári évfordulón. A biztosítási összeg és díj értékkövető módosításáról és az alkalmazott árindex mértékéről, valamint a módosított biztosítási összegről és díjról a biztosító a naptári évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt.

A biztosító az indexált biztosítási összeget ezer forintra, a biztosítási díjat pedig egész forintra kerekítve számítja ki.

Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére - 30 napos felmondási idővel - írásban bármikor felmondhatja.

A gyors ügyintézés érdekében kérem hívjon a +36 70 2495106-os vagy a +36 23/451-080-as telefonszámon.
Várom hívását bármely időponban.

Tisztelettel:Dr. Tenke Sándorné